1811-ben alapította Lickl György (Johann Georg) a Zeneművész Társaságot (Tonkünstler Sozietät). Lickl 1807-ben települt át Pécsre Bécsből, ahol Joseph Haydn-tanítványa volt. A zeneszerző pécsi letelepedésével a város zenei élete intenzív fejlődésnek indult és bécsi zenészek szerződtetésével hamarosan Magyarország legjobb szimfonikus zenekara jött létre. 1830-ban már jelentős operaelőadások voltak a megyeszékhelyen. A Pécsi székesegyház előtt található Szent István téren, a gesztenyefákkal övezett sétány mentén Kodály Zoltán szobra áll. A sétány kioszkjától nem messze két pécsi zenész közös emlékoszlopa található. Az egyikük Amtmann Prosper európai hírű fuvolaművész, akinek már diákkorában megjelentek fuvolára írt zeneművei. Hatalmas sikerrel koncertezett Európa szinte minden országában, majd 1843-ban végleg hazatért. Utolsó koncertje az ugyanitt megörökített fagottművésszel, Weidinger Imrével közösen adott jótékonysági koncert volt a Pécsi Nemzeti Színházban. Weidinger Imre gyermekkorában elvesztette látását. Hangszeres zenét tanult, korán felfedezték rendkívüli tehetségét. Húsz évesen európai hangversenykörútra indult, és sikert sikerre halmozott. Szentpéterváron a cári udvari zenekar tagja lett, 1831-ben tért haza szülővárosába, Pécsre. Weidinger Imréről nevezték el azt a színvonalas, nemzetközi fagottversenyt, melyet az egyetem Művészeti kara és a Művészetek Háza kétévente közösen rendez. Mindketten a 19. századi, pécsi zeneművészeti élet meghatározó szereplői voltak. A 2005-ben elhunyt Takács Jenő, aki a világ legidősebb élő zeneszerzője volt. 1942. őszétől 1948-ig a Pécsi Városi Zeneiskola (utóbb Zenekonzervatórium) igazgatója volt. Ez az időszak a város és az iskola zenei életének egyik virágkora volt. Ebből az intézményből indult világhódító útjára a Kodály-módszer gyakorlati alkalmazása, Kodály Zoltán személyes irányításával. A módszer lényege, hogy a gyermek óvodától kezdve napi szinten találkozzon az énekléssel, mert az fontos a léleknek. Mindezt tegye annak érdekében is, hogy később meg tudja különböztetni az értékest az értéktelen zenétől. Egyik módszer a gyermekkórusok és karéneklés kialakítása volt, hogy tömegeket mozgassanak meg egyszerre. Szkladányi Péter fuvolaművész, a Mecsek Fúvósötös tagja, Pécs zenetörténetének kutatója, két évtizeden keresztül a Pécsi Szimfonikus Zenekar igazgatója volt.
A pécsi könnyűzenei élet "a vidék" egyik zenei bástyája. Innen származik Rudán Joe, a hazai rock zenei élet egyik fenegyereke és egyik zenekara a Coda. Az immár húsz éves Kispál és a Borzról közismert, hogy pécsiek. Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag frontembere szerint van egy erős szellemi kisugárzás a környéken, de nem igazán lehet megfogalmazni, hogy pontosan mi is ez. "Tényleg nem tudom, mert az ország más részeiben is működnek jó zenekarok, de valamiért nekünk van egy ilyen titkos lobbink. Hallottam már azt a véleményt is, hogy Pécs a magyar Liverpool. Tényleg van néhány erős zenekar, például a mi próbatermünkben is, de van egy csomó felfedezetlen, mondjuk a szintén pécsi Harmada. De a helyi koncertélet azért itt is ugyanolyan, mint más városokban: nincsenek igazán működő klubok, próbahelygondok vannak, és a helyi vezetés sem támogatja a fiatal zenekarokat." A pécsi egyetem rajz-vizuális nevelés szakán végzett Gróf Balázs, a Pesti és a Vidéki Estek népszerű képregényrajzolója szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy sok jó zenekar összejött egy közegben. "Erős szcénáról akkor beszélhetnénk, ha a zenekarok nézőként is látogatnák a kollégák koncertjeit, és a levegőben kitapintható lenne az összetartás, meg diskurzus alakulna ki egymás produkcióiról. De a zenészek nem túlságosan kíváncsiak a kollégáik teljesítményére." Pécs underground zenei élete már a kilencvenes évek közepén mozgásba lendült. Hogy a sokszínűséget szemléltessük: innen indult az azóta Tesco Disco néven futó indie programsorozat, a Hétköznapi Csalódások,a Perfect Symmetry, a szigetvári Persona Non Grata, a 30Y, a Psycho mutants, a Burzsoá Nyugdíjasok, a baszk Ska-P zenekar számait feldolgozó Ska-Pécs, a különböző zenei stílusok közt húzódó határvonalakat áthágó elektronikus-indiet játszó Spacesh!t, a Peet és a gitáros-énekes Takáts Eszter. Az első magyar blues könyvet a pécsi Fekete Kálmán, a PMD zenekar vezetője írta, melyet még további kettő követett. A PMD a chicagói és a texasi blues örökzöldjeit, főleg Robert Johnson, B. B. King, Eric Clapton, Jimi Hendrix és John Mayall zenei örökségét közvetítik. 1998-ban Mick Taylor előtt zenéltek a Petőfi sportcsarnokban Eb Davisszel, 2001-ben pedig a Sugar Blue szájharmonikásával turnéztak Magyarországon. A PMD zenekar mellett Pécsett a blues zenészek közül Ifj. Katona Tamás a legismertebb, aki számtalanszor játszott már világhírű, külföldi zenészekkel.